A koronavírusos betegeket, illetve fertőzésgyanús pácienseket szállító mentőautókat eddig a Börgöndi úti Volán telepen sterilizálták. A koronavírus okozta rendkívüli helyzetben szükségessé vált, hogy ezt a speciális feladatot a székesfehérvári mentőállomáshoz közeli ponton végezhessék el, biztosítva a mentőegységek gyors és folyamatos bevethetőségét - idézi az önkormányzat közleményét az MTI.
A három részből álló Fejér megyei mentesítő zónát a székesfehérvári mentőállomás mellett alakították ki. Az első egységben kívülről fertőtlenítik a mentőket, a másodikban az ózongenerátoros belső fertőtlenítés, takarítás zajlik, míg a harmadik egységben feltöltik a járműveket védőfelszerelésekkel.
A város 18,3 millió forint támogatást biztosított a fejlesztéshez. Olyan megállapodást kötöttek, hogy ha az állam később megfinanszírozná a beruházást, akkor a visszajövő pénzt a mentőállomásra lehessen fordítani.
Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója arról szólt, hogy a székesfehérvári egység teljesen egyedülálló az országban, hiszen nincs még egy olyan professzionális rendszer, melyet speciálisan erre a célra fejlesztettek ki. A teljes fertőtlenítő és eszközpótló művelet 45-60 percet igényel.
A tervek szerint a speciális fertőtlenítő egység elemeit a járvány után, hosszú távon más célokra hasznosítják. A mentőautók fertőtlenítésénél használt beállókból ötállásos fedett garázs készül a mentőállomás udvarán, míg a konténereket nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon használnák fel mobil orvosi egységként.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el