Csak nemrég futottak le az iskolakezdéssel kapcsolatos áruházi kampányok, ám már megjelentek a karácsonyi termékek az üzletek kínálatában. A vásárlók meglepődve fogadhatják az idejekorán begyűrűző ünnepi hangulatot, amely a járvány miatt az ősz második felében meghatározó lesz a lakossági fogyasztásban. Versenyfutásba kezdhet a hagyományos és az internetes kereskedelem - kezdi cikkét a Magyar Nemzet.
Időben gondoskodni kell arról, hogy minden szükséges vásárlást biztonságosan el lehessen intézni. Nem javasoljuk, hogy a vásárlók az utolsó pillanatra hagyják az ajándékok kiválasztását, és az is nagyon fontos, hogy észben tartsuk a megfelelő távolságtartást az év végi tömegben - közölte a lappal Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Kapcsolódó
A szakértő szerint idén biztos, hogy sokan el akarják kerülni a tömeget, emiatt már októberben gondolnak az ajándékok beszerzésére. Járványügyi szempontból ez felelős gondolkodás, mert az operatív törzs is azzal számol, hogy a hagyományos csúcsidőszakban, novemberben, december első felében tetőzhet a második hullám.
A másik védekezési forma, ha interneten keresztül vásárolnak az emberek: az óvatosságot mutatja, hogy a friss felmérések szerint már az internetes boltok forgalma is megugrott, ami a tavaszi csúcsidőszakban példátlan módon túlszárnyalta az előző év végi eladásokat, és a nyári elcsendesedés után az ősz előrehaladtával újra fokozott értékesítés mutatkozik több termékkörben.
Viszont a magyar lakosság egyre pesszimistább a megélhetési körülményeit tekintve a koronavírus-járvány miatti válságban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva