Karácsony szerint a kormány a következőket tehetné Budapestért:
a közgyűlésben a Fidesz által is megszavazott döntés értelmében ne adóztassa még súlyosabban a fővárost;
ne zárja ki az ellenzéki önkormányzatokat a kormányzati támogatásokból;
haladéktalanul módosítsa úgy a Kisfaludy-programot, hogy annak forrásaiból a budapesti turizmusipar is részesülhessen;
az önkormányzatok bevonásával döntsön az Európai Unió által Magyarországnak szánt, több ezer milliárd forintnyi újjáépítési támogatásról - olvasható a portál szemléjében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el