Zajlik az oltási kampány, az eddig regisztrált idősek több mint felét már beoltották. A háziorvosok a héten 1-1 ampulla AstraZenecával oltanak, a kórházi oltópontokon Szputnyik és Pfizer vakcina érhető el - mondta az osztályvezető a már ismert járványügyi adatok elismétlését követően.
Ismertette az európai gyógyszerhatóság (EMA) közleményét az AstraZeneca vakcina felhasználásval kapcsolatban, mely szerint a vizsgálatokkal arra jutottak, az oltóanyag nem növeli a tromboembóliás estek és a vérrögképződés kockázatát, és a vakcina jótékony hatása messze meghaladja az esetleges kockázatokat. Már több millió embert oltottak be az oltóanyaggal, Magyarországon is több százezer ember kapott AstraZeneca vakcinát.
Kiterjedt oltási kampányokban és új oltóanyag bevezetése során sokkal szigorúbbak felügyeleti rendszerek és az oltás utáni nem kívánatos események bejelentése és kivizsgálása. Ezeket a vizsgálatokat a gyártók és az engedélyező hatóságok végzik, Magyarországon a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az OGYÉI. Nagyon fontos, hogy megfelelő szakmai oldalakról és forrásokból informálódjunk - hangsúlyozta Galgóczi Ágnes.
Pénteki statisztika
10 759 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 549 839 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 213 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 841 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 364 808 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 167 190 főre emelkedett. 10 264 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1174-en vannak lélegeztetőgépen.Kérdésekre válaszolva elmondta, az NNK laborjában eddig 1397 esetben mutatták ki a brit vírusvariánst, 13 esetben a cseh, 6 esetben a dél-afrikai variánst. Brazil mutáns még nem jelent meg itthon.
Az egyadagos Janssen-vakcina érkezéséről közölte: a múlt héten EMA forgalmazási engedélyt kapott oltóanyagra április második felénél hamarabb nem számíthatunk, de amint megérkezik az első kontingens azonnal felhasználjuk.
A háziorvosok mindig annyi vakcinát kapnak, amennyi rendelkezésre áll, a heti oltási terv szerint dolgozhatnak vele - felelte az oltóanyag-ellátás akadozásával kapcsolatos kérdésre.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat