Karácsony Gergely azt írta: szerdán néhány óra alatt betelt a regisztráció a budapestieknek felajánlott ötezer antigéntesztes szűrésre, ezért péntek délután 15 órától újra megnyitják a regisztrációs lehetőséget további 2500 jelentkező előtt.
"Igen, tudom, hogy egy ekkora városban a Fővárosi Önkormányzat által biztosított 7500 teszt nem elegendő, mert világosan látszik, hogy igény és szükség is lenne a tömeges ingyenes tesztelésre, de ez, vagyis a tömeges szűrés biztosítása a kormány dolga és felelőssége" - fejtette ki a főpolgármester. Kiemelte, abban bízik, hogy a "kormány most is követni, másolni fogja a budapesti városvezetés cselekedeteit a vírus megfékezése érdekében".
Karácsony Gergely szerint a kabinet rendelkezik az ingyenes teszteléshez szükséges forrásokkal, amit az is bizonyít, hogy 70 milliárd forintot ad a Várban folyó építkezésekre a járvány elleni védekezésre szánt alapból. "Ennyiből megszervezhető lenne minden magyar polgár tesztelése" - közölte a főpolgármester.
A főváros szerdán jelentette be, hogy négy helyszínen öt napon át ingyenes és önkéntes szűrést biztosít ötezer budapesti polgárnak.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük