Nem nagyon akar egyelőre lendületet kapni az osztrák koronavírus elleni oltási program. Eddig mintegy 1,3 millió ember kapta meg valamelyik védőoltás első adagját és félmillió ember szerezte meg két oltással a teljes védettséget. Sok cég azonban már nem képes tovább várni arra, hogy munkavállalói sorra kerüljenek és kezükbe veszik a sorsukat. A salzburgi Palfinger már 40 dolgozóját küldte Szerbiába, hogy ott kapjanak védőoltást - írja az OE24 a Salzburger Nachrichten értesüléseire hivatkozva.
Ha a munkavállalóink nem tudnak a megbízások helyszínén megjelenni, olyan szerződéseket veszíthetünk el, amelyek a cég következő 3-5 évére szólnának. Már amúgy is nyomott hagyott a cégen a válság, a mostani intézkedésekkel csak további lépéseket szeretnénk tenni azért, hogy a lehető legjobban tudjunk teljesíteni - mondta a cég vezetője, Andreas Klauser. Felhívta a figyelmet a cég privát oltóanyag vásárlásai nem érintik a nemzeti oltási tervet és semmiképpen nem céljuk annak aláásása.
Kapcsolódó
Ugyanakkor a cég már korábban jelezte, hogy ha nem sikerül kulcsfontosságú munkavállalóit beoltatni, akkor a saját kezébe veszi az ügyet és saját maga szerez be oltóanyagot ennek megoldására. A nyomásgyakorlásnak meglett az eredménye, a cég néhány hete állítólag ígéretet kapott arra, hogy a salzburgi iparvállalatok mintegy 2500 dolgozóját előre veszik az oltási sorrendben április végéig.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség