A tavaszihoz hasonló szigorú korlátozásokra nem kerül sor a járvány miatt, mert meg kell őrizni Magyarország működőképességét. Erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt pénteken.
Az Index beszámolója szerint a kormányfő ismertette a járványügyi intézkedéseket is:
Kapcsolódó
- a kormány rövid időn belül hatósági árassá teszi a teszteket,
- a kötelező maszkhasználatot szükség esetén kiterjeszti, a szabályszegőket következetesen büntetni fogják,
- az idősotthonokat lezárják, ahogy a kórházakat is, a látogatási tilalomnak akár rendőri erővel is érvényt szereznek,
- minden önként jelentkező ingyen kap influenzaoltást, és elrendelték az iskolákba való belépéskor a testhőmérséklet-mérést is.
Majd a kormányinfón Gulyás Gergely szóvivő azt mondta, hogy pár napon belül meghatározzák a koronavírusteszt hatósági árát. A piacon hatalmas árkülönbségek voltak. Olyan hatósági ár lesz, amennyiért beszerezhető, de nem jelent többszörös hasznot a szolgáltatóknak. Az egészen biztos, hogy a jelenlegi 30 ezer forintnál alacsonyabb lesz az ár.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el