A magyarok 40 százaléka - amennyiben van elérhető vakcina - kéri az oltást - derül ki a KSH február 8-án induló héten készített felméréséből.
A 40 százalékos arány jóval meghaladja a felmérés első hetében (november 30. és december 6.) között született eredményt, amikor csak a megkérdezettek 15 százaléka kérte volna az oltást. Egyúttal javulást jelent az egy héttel korábbi adathoz képest, akkor ugyanis 38 százalékos volt az igenek aránya. A legfrissebb felmérés szerint a válaszadók több mint negyede - 26 százaléka - ugyanakkor nem szeretné beoltatni magát.
Infogram
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban