Az oltásellenesség mellett egy másik járványügyi károkozás a maszkhordás nyilvános bagatellizálása a delta variáns esetében és az átoltottság stagnálása mellett - írja a Koronavírus vakcináció Facebook-oldalon Dobson Szabolcs szakgyógyszerész egy új kutatás eredményeire hivatkozva.
Korábbi egyéb vizsgálatok mellett megjelent a Medrxiv nevű, lektorálás előtti cikket ismertető portálon egy új amerikai tanulmány, amely teljes oltási sorban részesültek áttöréses fertőzéseinél és oltatlan SARS-CoV2 fertőzötteknél, tünetmenteseknél és tüneteseknél nem találtak jelentős különbséget a nyálmintákban lévő vírusmennyiségben - olvasható a posztban.
Az eredményeket 2021 július 17 – augusztus 21 között vett 869 minta elemzéséből nyerték PCR módszerrel.
Következésképpen, tekintettel a magas vírusszinttel társuló áttöréses fertőzések jelentős előfordulására, sem az oltottság, sem a tünetmentesség nem adhat felmentést a maszkhordás és egyéb elővigyázatossági intézkedések negligálására
- hangsúlyozza a szakértő.
Az oltás mellett a maszkhordás fontosságát - a kormányzati üzenettel szemben - virológusok is folyamatosan hangsúlyozzák, kiemelve, hogy a maszk pont a bizonytalanság miatt jó járványmérséklő eszköz.
A University of Maryland School of Public Health kutatói szerint a domináns variánssal megfertőződött emberek akár százszor több vírust lélegeztek ki a levegőbe, mint az eredeti vírustörzzsel fertőzöttek, azaz egyre hatékonyabb az aeroszolképzés, így a vírus egyre jobban terjed a levegőben - írta korábban a Telex. A lazán illeszkedő szövet- és sebészi maszkok a felére csökkentik a levegőbe kerülő vírus mennyiségét, de egy jól záró maszk ennél is hatékonyabb akadály az aeroszolos terjedésnél a kutatás szerint, ezért az oltások mellett továbbra is fontos a megfelelő védekezés.
A napokban Kemenesi Gábor virológus is a távolságtartás-maszk-légzési/kézhigiénia hármasának alkalmazására hívta fel a figyelmet, miként azt az amerikai (CDC) és európai járványügyi hatóság (ECDC) is javasolja.
A járvány gyorsulása miatt egyre több ország szigorít maszkviselési szabályokon, Szlovákiában például a zárt terekben már csak FFP2-es maszkkal lehet tartózkodni.
A magyar kormány ugyanakkor nemhogy semmilyen korlátozó intézkedést nem vezetett be, kizárólag az egészségügyi intézményekben kötelező a maszkviselés, de nyilvánosan bagatellizálja is a maszkhordás jelentőségét. A hazai pénzügyi intézményeknél azonban már megjelentek a szigorítások, több helyen újra előírták a maszkviselést, és arra is vonatkoznak szabályok, hányan tartózkodhatnak egyidőben az irodaházakban.
Legolvasottabb
![Szétverték az állampapírokat, nincs nyugalmuk a tulajdonosoknak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202403/orig/image1710324233.jpg/240/?v=2024012201)
Szétverték az állampapírokat, nincs nyugalmuk a tulajdonosoknak
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Blokkolhatják az olajtranzitot az ukránok, Fico már felemelte a telefont](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202211/orig/image1669035719.jpg/240/?v=2024012201)
Blokkolhatják az olajtranzitot az ukránok, Fico már felemelte a telefont
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![](https://kep.index.hu/1/0/5748/57484/574845/57484571_4251803_e733e0a6319dcbed587c8970916bbd48_wm.png)