Szombaton délelőtt, az Operatív Törzs ülése után a Facebookra felöltött videójában erős reggelről számolt be a miniszterelnök.
Orbán szerint az egészségügy fölkészült a következő hullám kezelésére, a szabad kórházi ágyak száma több mint 10 ezer, a lélegeztetőkészülékek rendben vannak, a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre. Ellátatlanul egyetlen magyar ember sem marad, ha elkapja a koronavírust - mondta.
A kormányfő elmondása alapján a szerdai kormányülésre készítettek elő jó néhány döntést. Mint mondta, szeretnék elérni, hogy azt a kevés szabályt, amelyeket a maszkviselésre, a boltok, a közlekedési eszközök használatára kidolgoztak, azt ki is tudják kényszeríteni, érvényesíteni tudják.
Arról is beszélt, hogy az Operatív Törzs ülése után gazdasági szakemberekkel vitatja meg a járványügyi helyzetet, a védekezés egyik célja ugyanis, "hogy mentsük az embereket", a másik célja, hogy "megvédjük Magyarország működőképességét".
Nem béníthat meg bennünket újra a vírus - fogalmazott Orbán Viktor.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el