A kormány két hete döntött 36 ezer kórházi ágy felszabadításáról. A kabinet a hazaküldött embereket ezzel "halálra ítélte" - mondta Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes.
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere hangsúlyozta, ezekről a betegekről egészségügyi szakemberek állapították meg, hogy a kórházakban vannak biztonságban. A kormány azonban egy "meggondolatlan és ostoba" döntéssel hazaküldi őket, anélkül, hogy tudná, otthon megkapják-e a megfelelő ellátást.
Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármester hangsúlyozta, a járvány kezdete óta az általuk vezetett kerületekben olyan feladatokat oldanak meg, amelyeket a kormánynak kellene. Éppen ezért megoldják azt a feladatot is, hogy ezek a betegek és családjaik ne maradjanak magukra - szögezte le a politikus. A XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándor elmondta, az ötvenezer forintos támogatáshoz csak egy egyszerű módosítás szükséges.
Kiss László, Óbuda polgármestere arra kérte a többi polgármestert, hogy ők is vezessék be a rendkívüli otthonápolási támogatást. Ez az ötvenezer forint nem old meg mindent, de nagy segítség a bajban.
László Imre, Újbuda polgármestere kijelentette, nem az a feladatuk, hogy keseregjenek az elvonásokon és az őket sújtó "negatív rendszabályokon", ezért arra törekednek, hogy segíteni tudjanak a betegeken és azok családjain.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető