Az elmúlt három napban több mint 45 ezer fertőzöttet igazoltak, és meghalt 176 beteg.
A Pécsi Tudományegyetem oltópontjának vezetője szerint egyre többen érdeklődnek a harmadik, illetve a negyedik oltás iránt. Tibold Antal azt mondja: minimális azoknak az aránya, akik az első oltásra jelentkeznek.
Kapcsolódó
„A negyedik oltásoknak a népszerűsége felfutóban van. Ebből ugye a tegnap esti adatok szerint már majdnem 1700-at adtak be már a munkatársak” – közölte a szakértő az ATV-vel.
A Szegedi Egyetem professzora, Boldogkői Zsolt úgy látja, az omikron variáns amilyen gyorsan jött, úgy el is megy. A biológus szerint napokon belül tetőzhet a járvány, de azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy az omikron mutálódik-e.
„Szó volt itt arról, az omikronnak is megjelent egy ilyen további mutációja, ami még gyorsabban terjed. Egyelőre nincs hír róla, mi történik, nem tudjuk, hogy mi lesz” – fogalmazott Boldogkői.
„A koronavírus folyamatosan itt marad velünk” – ezt már Rusvai Miklós mondta Híradónknak.
A virológus úgy véli, hogy őszre akár egy influenza-szerű betegséggé szelídülhet a koronavírus. A szakember szerint a nyájimmunitás elérése lehet az egyetlen eszköze annak, hogy eltűnjön a vírus, amit oltásokkal és természetes fertőzéssel lehetne elérni.
„Ezzel az omikron-hullámmal tulajdonképpen a koronavírus szelídülése, az, ha nem is fejeződött be, de olyan mértékűvé vált, hogy ősztől már nem kell komolyabb megbetegedésektől tartanunk, tehát gyakorlatilag az influenza szintjére mérséklődött a koronavírusnak az egészségkárosító hatása” – jelentette ki Rusvai.
A szakértők abban egyetértenek, hogy a járvány megfékezéséhez elengedhetetlen a szükséges mennyiségű védőoltás felvétele, és a járványügyi szabályok szigorú betartása.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön