Több színházból is azt a választ kapta az ATV Híradó, hogy egyelőre fogalmuk sincs, miként fogják betartani az éjféltől érvényes szabályt, mely szerint csak minden harmadik székre ülhet néző.
Sok előadásra hónapokkal ezelőtt eladták az összes jegyet. Azt sem tudják, hogyan értesítsék a nézőket, mint ahogy azt sem, hogy az érvényes jeggyel rendelkezők közül kiket engedjenek be az előadásra.
A kedden bejelentett szigorítás értelmében a színházakban csak minden harmadik helyen ülhet néző, a köztes helyeket üresen kell hagyni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy