Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a hat felügyelő májusban és júniusban szolgálati ideje alatt alkalmanként 5 eurót kért, illetve fogadott el az ügyfelektől a közigazgatási hatósági ügyintézés során. A határkirendeltségen hivatalos személyként szolgálatot teljesítő gyanúsítottak feladata volt az okmányvizsgálat és az erről szóló 8 eurós számla kiállítása.
A gyanúsítottak azonban kötelességüket megszegve mintegy százötven esetben nem állítottak ki számlát, és az okmányvizsgálatot 5 euró ellenében végezték el - tette hozzá a csoportvezető ügyész.
A kedden őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előnyért, hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a nyomozás felügyeletét a Szegedi Járási Ügyészség látja el - közölte Szanka Ferenc.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Minimálbérben is a sereghajtók között kullogunk az EU-ban