A spotakadémiákról szóló és péntektől hatályos kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
A jogszabály szerint a sportakadémia működésének célja, hogy keretet biztosítson azon fiatal tehetségeknek, akik vállalják, hogy részt vesznek a minőségi utánpótlás-nevelést biztosító akadémiai képzési rendszerben. A sportakadémia gondoskodik az akadémiai növendékek felkészítéséről, versenyeztetéséről, és segítséget nyújt a tankötelezettség teljesítése és az élsport összehangolásában.
A rendelet ennek fényében I., II. vagy III. kategóriájú sportakadémiaként működik. Ezek jellemzői a következők:
- I. kategóriájú az a sportakadémia, amely a sportakadémia működtetése mellett fenntartja azt az iskolát és kollégiumot, ahol a sportoló tanulmányi kötelezettségét teljesíti, és amelynek kollégiumi ellátását a sportoló igénybe veheti,
- II. kategóriájú az az I. kategóriájúnak nem minősülő sportakadémia, amely a sportakadémia működtetése mellett fenntartja azt a kollégiumot, amely kollégiumi ellátását a sportoló igénybe veheti. A II. kategóriájú sportakadémia a sportoló tanulmányi kötelezettségeinek és sporttevékenységének összehangolásáról együttműködési megállapodással gondoskodik,
- III. kategóriájú az az I. és II. kategóriájúnak nem minősülő sportakadémia, amely a sportakadémia működtetése mellett a sportoló tanulmányi kötelezettségeinek és sporttevékenységének összehangolására együttműködési megállapodást köt azzal a köznevelési intézménnyel, amellyel a sportoló tanulói jogviszonyban áll, vagy amelynek kollégiumi ellátását igénybe veszi.
A miniszter - a sportakadémiai feladatok ellátásával összefüggésben - a 2019. július 1-jét követően felmerült kiadásokhoz nyújthat állami sportcélú támogatást azon sportszervezet részére, amellyel labdarúgás sportágban 2019. december 20-ig keretmegállapodást köt.
Kosárlabda és kézilabda sportágban a sportakadémia részére a sportakadémiai feladatok ellátásával összefüggésben állami sportcélú támogatás a 2020. január 1-jét követően felmerült kiadásokhoz nyújtható.
A sportakadémiák rendszerét azután jelentette be Orbán Viktor, hogy a magyar válogatott az ősszel egyenes ágon nem tudta kivívni a kijutást az Európa-bajnokságra és csak a futball Nemzetek kupáján keresztül maradt esélye a részben hazai rendezésű eseményen való részvételre.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére