A Magyar Közlönyben megjelent határozat a tárca négy nevesített kiadási tételét érinti. A következőkből történt az elvonás:
- nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházása - 1 milliárd 858 millió,
- tornaterem-építési program - 1 milliárd 66 millió
- tanuszoda-fejlesztési program - 1 milliárd 66 millió
- Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése - 3 milliárd 263 millió forint.
A négy tétel közös 7 milliárd 254 millió forintos összege együtt kerül be a kiemelt kormányzati magasépítési beruházásokkal kapcsolatos kiadások tartalékának körébe.
Kapcsolódó
A határozat visszautal egy tavaly decemberi kormányhatározatra, amely felhívta az érintett minisztereket, hogy határozzák meg az irányításuk alá tartozó fejezetekben a 2019-es előirányzatokon belül, a kormányzati magasépítési beruházásokkal kapcsolatos feladatok - Beruházási Ügynökség általi - ellátásából keletkező megtakarítások összegét. Ennek a határideje idén március 31. volt.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük