Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a nyugdíjas szervezetek mellett a fogyasztóvédelmi és egyéb állami hatóságokkal is egyeztetnek, mivel egyre több, éves szinten már ezres nagyságrendű panasz érkezik ebben a témában. Megoldást szeretnének találni a problémára, ha szükséges, jogszabály-módosítással, valamint a hatóságok fokozott fellépésével is - közölte. Kérdésre hozzátette: a kereskedelmi tevékenységekre törvényi és rendeleti szintű szabályozás egyaránt vonatkozik, és szeretnék az esetleges joghézagokat megszüntetni.
A jelzéseket, esetleírásokat a [email protected] címen és postán is várják az érintettekről. Örömmel veszik, ha a problémák leírása mellett megoldási javaslatokat is kapnak - mondta a KDNP alelnöke, aki közölte: nyárra össze szeretnék állítani a témára vonatkozó anyagot.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, a tájékozatlanság és a jóhiszeműség gyakran áldozattá teszi az idős embereket, akik védelmet igényelnek. Megjegyezte: a KDNP a családok pártjaként és a rászorulók segítőjeként indítja útnak akcióját.
Ábrahám Katalin, az Országos Polgári Nyugdíjas Egyesület 11. kerületi elnöke üdvözölte a kezdeményezést. Kiemelte: elsősorban az idős korosztályt érintik az agresszív termékmanipulációs technikák. A hozzájuk érkezett konkrét jelzések között említette, hogy egy masszírozó gépet, amely egyébként nyolcezer forintnál nem kerülne többe, nyolcvanezerért vásároltattak meg nyugdíjasokkal.
A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint az idős emberek eddig szinte kivétel nélkül hasonló esetekről számoltak be, Az egyik ilyen, hogy egészségügyi vizsgálatra invitálták őket, majd egy viszonylag súlyos diagnózis közöltek velük, és megoldásként kizárólag az akár több százezer forintba kerülő bioptron lámpa vagy pedig masszázsfotel megvásárlását javasolták.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump