A Magyar Közlönyben megjelent határozat a rendkívüli kormányzati intézkedésekra szánt összeget 3,64 millió forinttal csökkentette. Ebből a Magyarságkutató Intézet 1,2 milliárd, míg a versenysport 1,1 milliárd forinttal részesült.
A gazdaságvédelmi programokból 7,5 milliárd forint került most felhasználásra. A kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatokra 3,7 milliárd, a fővárosi fejlesztésekre pedig 1,1 milliárd forint jutott ebből.
A kötött segélyhitelezésből 1,5 milliárd, míg a Közép-Duna menti térségfejlesztési feladatokból 631 millió forintot vont el a kormány. A nagyobb összeg a regionális határon túli és egyéb nemzetközi fejlesztési és kutatási programokhoz, a kisebb összeg pedig a Miniszterelnökség igazgatásához került át.
A Központi Maradványelszámolási Alapból 19,2 milliárd forintot csoportosított át a kormány. Az ebből származó nagyobb összegek a következők: Honvédelmi Minisztérium 7,7 milliárd, hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához 3,6 milliárd, a kiemelt nemzetközi sportesemények, valamint a kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása 4 milliárd, a nemzeti agrárkár-enyhítés pedig 3,1 milliárd forint.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető