Miközben az egész világ arra kíváncsi, hogy Donald Trump vámháborúja mekkora csapást mér az Egyesült Államok legnagyobb riválisára, Kínára (ahogy erről a budapesti CPAC Hungary is rávilágítottak az amerikai republikánusok), Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, miután együttműködési megállapodást írt alá Gongsheng Pan-nal, a People’s Bank of China elnökével, kijelentette:
a jelenlegi bizonytalan világgazdasági környezetben Magyarország kiemelten számíthat keleti partnereire a pénzügyi stabilitás és a kiberbiztonság terén is.
A magyar jegybankelnök hangsúlyozta azt is: az aláírt megállapodás tovább erősíti a két jegybank közötti együttműködést és ösztönzi a tudásmegosztást többek között olyan fontos területeken, mint a zöld pénzügyek, a kibercsalások elleni küzdelem és a pénzügyi stabilitás.
Az MNB azt közölte, hogy Varga Mihály szerint az elmúlt hónapok gyorsan változó vámpolitikai tervei növelték a bizonytalanságot a világgazdaságban, ez pedig érzékenyen érinti a globális befektetői hangulatot. Éppen ezért Magyarországnak szüksége van azokra a keleti partnerekre is, amelyekre a stabilitás erősítése érdekében támaszkodhat – tette hozzá.
A jegybankelnök emlékeztetett: Kína továbbra is hazánk egyik legfontosabb kereskedelmi partnere: az import területén Németország után a második helyen áll. Ezzel együtt a Kínából Európába érkező működőtőke legnagyobb része Magyarországra érkezik: ennek mértéke a tavalyi évben is elérte a 3,1 milliárd eurót – hangsúlyozta Varga Mihály.
A felek egyetértettek abban, hogy a két ország kapcsolata a jelenlegi turbulens időszakban is biztos köteléket jelent. A találkozó után aláírt együttműködési megállapodás tovább erősíti a két intézmény közötti együttműködést és ösztönzi a tudásmegosztást.
Varga Mihály a megállapodás aláírásáról szólva rögzítette: a két jegybank a jövőben olyan fontos területeken támogatja egymás, mint a zöld pénzügyek, a digitális jegybankpénz, a mesterséges intelligencia és a digitalizáció, az azonnali fizetési rendszerek, a kibercsalások elleni közdelem, a pénzügyi stabilitás és a pénzügyi tudatosság.
A hivatalos kommunikáció kitár arra is, hogy
Varga Mihály hivatalba lépése óta először találkozott kínai kollégájával. A magyar jegybankelnök hivatalos útja keretében a Lujiazui pénzügyi Fórumon vesz részt Sanghajban.
S hogy mit akar Kína Magyarországtól?
Siklósi Péter, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) vezető kutatója az Economxnak korábban úgy fogalmazott, hogy
a legfontosabb kínai elvárás egy stabil és pozitív szemléletű magyar hozzáállás a beruházásaikhoz.
Arra a felvetésünkre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt az Kínával szembeni uniós vámok ellen, Siklósi Péter aláhúzta, Magyarország az Európai Unió tagjaként az uniós döntéshozatalban, ahogy eddig is, ezután is úgy fog részt venni, hogy a hazánkban befektető külföldiek, köztük az Európai Unión kívüliek számára továbbra is kedvező feltételrendszert ajánlhasson.
S hogy ez miként illeszkedik az amerikai-kínai kapcsolatrendszerbe?
A szakértő arra hívta fel a figyelmet, abban az esetben, ha az lenne az Egyesült Államok célja, hogy teljes egészében leválassza a kínai gazdaságot a nyugatiakról, élén az amerikaival, akkor minden más nyugati országot, beleértve az Európai Uniót, a Trump-adminisztráció megpróbálna abba az irányba ösztönözni. De ez egy nagyon konfrontatív, hidegháborús-hangulatú teljes szembenállás lenne, és én nem látom, hogy ez volna az amerikai cél – fogalmazott, majd hozzátette: másfelől erősen kétséges, hogy ez egyáltalán reálisan megvalósítható elképzelés lehetne.
Az amerikaiak sokkal inkább a világkereskedelem kiegyensúlyozását tervezik, hiszen az Egyesült Államok hatalmas kereskedelmi deficitben van szinte minden partnerével, Kanadával, Mexikóval, az Európai Unióval, Kínával, Japánnal, Dél-Koreával, vagy épp a teljes kelet-ázsiai térséggel szemben, aminek van egy olyan hatása is, hogy az amerikai ipari termelési kapacitások áttelepültek Ázsiába. Washington ezt a folyamatot fordítaná meg a kereskedelmi deficitek megszüntetése mellett. De ez az MKI vezető elemzője szerint
nem jelenti a teljes elszakadást, vagy az összes kapcsolat elvágását Kínával. S, hogyha ez így van, akkor Washington nyilvánvalóan senki mástól sem várhatja el azt, hogy megszakítsa a kapcsolatrendszerét Kínával
– húzta alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ennyi pénzt kapnak a kormánytól azok az iskolás lányok, akik gyermeket vállalnak

Trump fegyvereket küld Ukrajnának, és úgy beszél Putyinról, mint egy óvodásról

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Befellegzett Oroszországnak, az eddigi legszigorúbb szankciók jönnek

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Érkeznek a bankautomaták a falvakba, de jó lesz vigyázni, mert sokba fájhat a pénzfelvétel

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva
