Másfél év után újra elkezdődtek a kilakoltatások – hívja fel a figyelmet A Város Mindenkié csoport. Becsléseik szerint tízezer eljárás húsz-harmincezer ember lakhatását fenyegeti ezen a nyáron. Az Utcajogász Egyesület arra számít, hogy a kilakoltatási hullám júliusban érheti el a lakásvesztéssel fenyegetett lakókat, és ők is tömeges megkeresésekre készülnek.
A Város Mindenkié szerint a felelős lakáspolitika kialakítása elsősorban a kormány felelőssége, de őket hiába keresték levélben, nem segítettek nekik. Ezért arra kérik az önkormányzatokat, hogy legalább az ő tulajdonukban lévő lakások esetében tiltsák be az elhelyezés nélküli kilakoltatást, és megemlítik: Józsefváros, Ferencváros és Zugló önkormányzata ezt már megtette.
Kapcsolódó
A szervezet szerint a gyermekes családok esetében különösen indokolt lenne a kilakoltatás megtiltása, hiszen nekik az otthon elvesztése egyúttal a család szétszakadását is jelenti.
Árverésre kerülő ingatlanok
A moratórium megszűnése egyúttal azt is jelenti, hogy az ingatlanok árverése is szabaddá válik. A kínálat hirtelen bővülése akár árcsökkenést is okozhat az ingatlanpiacon, bár a vevők közül sokan nem szívesen veszik az árverésen értékesített ingatlanokat, mert egy problémás eset során akár két-három évig is elhúzódhat a beköltözés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról