November végére közel 210 ezerre nőtt a CSOK-szerződések száma. Az idei esztendő akár rekordot is tartogathat a családi otthonteremtési kedvezmény ügyében – közölte a Világgazdaság megkeresésére a pénzügyminiszter helyettese.
Tállai András államtitkár ismertette a lapnak, hogy 2022-ben, november végéig majdnem 33 ezer szerződést kötöttek. Az érintettek körülbelül fele használt lakás megvásárlásához vette igénybe az állami támogatást, közel kilencezren új lakást szerettek volna venni, nyolcezer-ötszáznál is többen pedig a falusi CSOK különféle lehetőségeivel éltek. 2021-ben negyvenezer szerződés volt, ezért az államtitkár szerint van esély arra, hogy az év végéig megközelítik a tavalyi „rekordot”.
Életbe lépése óta az otthonteremtési támogatás az idei szerződésekkel együtt közel 217 ezer kontraktusnál jár.
A legtöbb, 126 ezer esetben használt lakás megvásárlásához vették igénybe, majdnem 57 ezer alkalommal új otthon kialakításához, falun pedig 34 ezer ingatlan megszerzéséhez vagy felújításához kaptak támogatást. A pénzügyminiszter helyettese azt is elmondta, hogy a 2015. július 1. és 2018. július 31. között megkötött, egy gyermek vállalásáról szóló támogatási szerződések közül új lakás építése, vásárlása esetében 670, használt lakás vétele, bővítése esetében 3850 szerződésnél nem született meg a vállalt gyermek. Egyéb feltételek nem teljesítése miatt, hatósági határozattal 1292 esetben vonták vissza a CSOK-támogatást.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit