A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Az előzetes számítások szerint körülbelül 3,2 milliárd forint volt az idei költség, ehhez 2,9−3 milliárd forint bevétel társult. Az idei Sziget nulladik napja volt a legdrágább s egyben a legveszteségesebb is. A Prince-koncert önmagában százmilliós fedezetlen költséget "hozott".
Gerendai szerint ennek több oka is lehetett, s ezek közül csak az egyik, hogy későn, júliusban dőlt el Prince magyarországi szereplése. A szervezők a fesztivál előtt azt várták, hogy épp az amerikai sztárnak köszönhetően elkapkodják a jegyeket, és többen lesznek, mint egy évvel korábban. Ez végül nem így lett, s bár részben a bérleteseknek köszönhetően (akik viszont ingyenesen vehettek részt a nulladik és mínusz egyedik napi koncerten) 40-45 ezren is voltak a nagyszínpad előtt, de közülük sokan érkeztek tiszteletjeggyel, vagyis csak körülbelül tízezer jegyet sikerült eladni a napra. (A legsikeresebb a csütörtök és a péntek volt, ekkor naponta több mint hetvenezren voltak a Szigeten). Gerendai szerint Prince kései beharangozása és a temérdek tiszteletjegy mellett annak is szerepe lehetett a nulladik nap gyenge eredményében, hogy Prince épp azt a korosztályt célozza itthon, akiket a frank árfolyamváltozása erősen érint, ráadásul a családok az említett kései beharangozás miatt spórolni sem tudtak a koncertbelépőkre.
A mostani gyenge eredmény után sincs válsághangulat, Gerendai szerint a társaság még így is nyereséges lesz, a soproni Volt Fesztivál és a Balaton Sound profitja fedezi a Sziget veszteségeit.
Az idei Szigeten a múlt évhez képest pluszkiadást jelent a terület használatáért a Fővárosi Önkormányzatnak fizetett 50 millió forint. A Sziget és az önkormányzat közötti megállapodás szerint a rendezvény szervezőinek további százmillió forint értékben kellett volna Citypass szalagokat értékesíteniük, az előzetes adatok alapján úgy tűnik, ebből mintegy 80 millió forint folyhat be.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot