Az Országgyűlés kedden 131 igen szavazattal, 65 nem ellenében fogadta el az egyes közigazgatási tárgyú törvények - kétharmados többséget igénylő rendelkezéseket is tartalmazó - módosítását, amelynek célja az egységes kormányhivatali rendszer megteremtése.
A megyei és járási szinten működő, önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szervek belső integrációjával módosul a szervezeti tagozódásuk, és huszonöt feladat, hatáskör címzettje lesz a kormánymegbízott és a járási hivatal vezetője az április 1-jén hatályba lépő jogszabály értelmében.
A változtatás szerint a kormányhivatalokhoz kerülnek például a területi egészségbiztosítási pénztárak baleseti megtérítési feladatai, a honosításokhoz kapcsolódó anyakönyvezés, valamint az államkincstár családtámogatással és lakáscélú támogatásaival kapcsolatos feladatai is. A családi pótlékkal és az anyasági támogatásokkal kapcsolatos ügyek intézése az eddigi megyei szintről a járási hivatalokhoz kerül.
A kormányhivatalokban megszűnik a szakigazgatási szervre és törzshivatalra való felosztás, csökken a vezetői szintek száma, az önálló szakigazgatási szervek és a törzshivatali szervezeti egységek összeolvadnak. A jogszabályt jegyző Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János szerint mindez egyebek mellett egységes feladatellátást, gyorsabb döntéshozatalt és olcsóbb működést eredményez.
Mindez szükségessé teszi a többi közt a közúti közlekedésről, a munkanélküliek ellátásáról, a csődeljárásról, a bányászatról, a társadalombiztosítási alapokról, a bérgarancia-alapról, a védett természeti területek védettségéről, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, az ingatlan-nyilvántartásról, az egészségről, a családok támogatásáról, továbbá az adózás rendjéről szóló törvény módosítását.
Együtt: a Jobbik "passzív támogatásával" volt kétharmada a Fidesznek
A Fidesznek azért lett meg a kétharmada az egyik szavazásnál, mert az egyik jobbikos képviselő nem volt jelen. Amennyiben Apáti István ott van, meg lehetett volna akadályozni az adott a törvénymódosítást. Ő azonban nem volt bent a munkahelyén - mutatott rá közleményében az Együtt a szavazás után. Ezzel a párt szerint egy régóta sejtett dologról hullt le a lepel: a Jobbik "passzívan támogatja" a kétharmadot.Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is