Akár 20 százalékkal is emelkedhet idén a fenyőfa ára- mondta az InfoRádiónak Orlóci László a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke. Az előjelzések szerint 10-20 százalékkal kell idén többet fizetni a fenyőfákért, mint tavaly. Újdonság, hogy korábban a méterár volt etalon a fenyőknél, mostanra egyre gyakrabban darabárat határoznak meg, ezért figyelni kell és számolni egy kicsit, a tavalyi árakra rátéve az emelkedést, ebből következtetni, hogy a darabár reális-e vagy sem.
Több ok is meghúzódik az áremelkedés mögött, az egyik a szállítási költségek emelkedése, a másik az euróárfolyam, de drágább lett magának a növénynek az előállítása is. Itthon közel kétmillió fenyőfát termelnek és szállítanak piacra. Az import aránya jelentős, 400-500 ezer fenyő is a forgalomba kerülhet külföldről.
Általában a nordmann jegenyefenyőket hozzák be, ugyanis ilyet nem lehet Magyarországon kellő minőségben megtermelni. A korábbi kedvenc lucfenyőből viszont van hazai termés, de a divat változik, ezért most a legnagyobb kereslet az import nordmann fenyőre van. A korábban népszerű ezüstfenyő mára szinte eltűnik a kínálatból.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva