Felelőtlenség lett volna, ha több százezres tömeg gyűlt volna össze a Duna-parton egy olyan időszakban, amikor a járvány bármikor belobbanhat - írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon.
Idén több ünnep is rendhagyóan alakult, számos szokásunkat kellett felfüggesztenünk egy időre, de hiszem, hogy volt és van is értelme ezeknek a lemondásoknak. Hiszen ennek is köszönhető, hogy hétköznapjaink most - az előírások szigorú betartása mellett - már egy kicsit hasonlítanak a járvány előtti életünkre. Ezt kell megvédenünk közösen, óvva magunk és egymás egészségét - fogalmazott Budapest első embere.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtök délelőtti bejelentése szerint ugyanis az idei Szent István-napi ünnepségek - és ezzel az augusztus 20-i tűzijáték is - el fognak maradni, egyelőre arra sem látszik lehetőség, hogy ezeket később pótolják. A politikus szerint vannak pozitív jelek arra, hogy enyhítsenek a korlátozásokon, de a védekezés miatt a jelenlegi szabályokat inkább fenntartják, így kötelező marad a maszkviselés is. A tűzijáték kapcsán kiderült, hogy a kormány kész azt egy későbbi időpontban megtartani, ha a járványhelyzet mégis úgy hozza, mivel megvásárolták a rakétákat és az egyéb eszközöket.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek