December első harmadában a statisztika szerint sem rohantak a boltokba a magyarok előbb megvásárolni a karácsonyi ajándékokat.
Pedig már novemberben a Black Friday is visszafogottabb volt, főleg a szállítás drágulása és bizonytalanságai miatt - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Így felcsillanhatott a remény a hagyományos boltosok körében, hogy na, most akkor majd náluk vásárolnak többet a vásárló.
Ráadásul egy évvel korábban, decemberben a kényszerű járványkorlátozások miatt esett a boltos vásárlás a járvány előtti 2019 utolsó hónapjához képest, összesen 2 százalékkal.
Ezen belül az iparcikkes vásárlások, amihez az ajándékok köre kapcsolódik, 3 százalékkal zuhantak (mennyiségben, és úgy, hogy a statisztikában az idesorolt webáruházas vásárlások közben a másfélszeresére ugrottak). Így lenne mihez képest javítani 2021-ben.
A legutóbbi heti monitoros statisztika azonban nem mutat elmozdulást az őszi hónapokhoz képest, ami arra utal, hogy november legvégén (amikor azért számos hagyományos bolt is rácsatlakozott a Black Friday akciókra) és december első harmadában nem rohantak a vásárlók ajándékokat vásárolni.
| árutípusok (teáor 3 jegy) | üzlettípusok (teáor 4 jegy) | nov. 13.-dec. 10. (százalék) |
| egyéb háztartási cikk | textil, vasáru, festék, üveg, szőnyeg, fal-, padlóburkoló, villamos háztartási készülék, bútor, világítási eszköz | -16,4 |
| kulturális, szabadidős cikk | könyv, újság, papíráru, zene-, videofelvétel, sportszer, játék | -9,3 |
| egyéb, máshova nem sorolt áru | ruházat, lábbeli, bőráru, illatszer, dísznövény, állateledel, óra-, ékszer, foto-, optika, ajándékozási cikk, műtárgy, használt cikk | -1,4 |
| Forrás: KSH, heti monitor, online kasszaadatok (folyóár), 2019 azonos időszakához képest. |
A járvány futott felfelé és jött a kötelező maszkviselet is a boltokban, de iparcikkféleségekből sokkal kevesebbet vásároltak, mint korábban, a járvány előtt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el