Kiss Róbert alezredes elmondta: Ausztria járványügyi szempontból nem tesz különbséget harmadik országbeli állampolgár és az Európai Gazdasági Térség állampolgárai között a személyforgalmat érintő beutazással összefüggésben, az általa felállított járványügyi kockázati biztonsági besorolást követi.
Egyes országok tekintetében régiós szintű biztonsági kockázati besorolás van érvényben, a járványügyi kockázatot jelentő országokból kizárólag negatív PCR-teszt birtokában lehet Ausztriába utazni. A korlátozások nem érintik a nemzetközi tranzitra vonatkozó, korábban hozott szabályokat.
Az alezredes azt kérte: azok, akik külföldre kívánnak utazni, mindenképp tájékozódjanak, hogy biztosított-e a célországba történő beutazásuk.
543 esetben intézkedtek nem megfelelő maszkhasználat miatt
A hétvégén ellenőrizték a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányhatározat szabályainak betartását, összesen 109 rendőri intézkedésre volt szükség. A jogszabály hatályba lépése óta 543 emberrel szemben kellett intézkedniük, mert a tömegközlekedésben nem, vagy nem megfelelően viselték a maszkot. Vasárnap 55 ilyen intézkedésre volt szükség, amiből 50 figyelmeztetéssel, 5 szabálysértési feljelentéssel zárult.
A kereskedelmi üzletekben, közintézményekben és egyéb, a jogszabályban meghatározott helyeken, ugyancsak a kormányhatározat hatályba lépése óta 944 emberrel szemben intézkedtek ugyanezért, ebből a hétvégén 54-szer, amiből 47 zárult figyelmeztetéssel, 7 pedig szabálysértési feljelentéssel.
Szeptember 21 óta összesen 1487 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedéseket be nem tartókkal szemben, az esetek többségében, 1275 alkalommal a hatóságok figyelmeztetést alkalmaztak.
Ugyancsak ellenőrizték a hétvégén azokat, akik személyforgalomban léptek be az ország területére azzal a céllal, hogy átutazzanak Magyarország területén. Az erre vonatkozó szabályok megszegőivel szemben 77 intézkedésre volt szükség, 74 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 3 esetben szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök.
A hétvégén 4 vendéglátóhelyen kellett intézkedniük a rendőröknek, mert nem tartották be a korlátozó szabályokat. Egy esetben figyelmeztetést, 3 esetben szabálysértési feljelentést alkalmaztak. Kiss Róbert utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezte, péntek éjjel Esztergomban szabálysértési feljelentést tettek, mert egy szórakozóhelyen 23 óra után is kiszolgálták a vendégeket, akik a helyszínen szeszes italt fogyasztottak. Ugyancsak szabálysértési feljelentést tettek Budapest belvárosában két vendéglátóhelyen is. Eddig összesen 64 rendőri intézkedésre volt szükség vendéglátóhelyeken a korlátozott nyitvatartásra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt.
A hatósági házi karanténban levőket a hétvégén 23 926 alkalommal ellenőrizték, az elmúlt két napon 5199 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, ebből 1509-et a határátkelőknél. Jelenleg 24 929-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 1039-en vállalták, hogy a hatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáción keresztül ellenőrizzék, hogy betartja-e a karanténszabályokat.
A határokon zökkenőmentes a ki- és belépés
A határforgalomról szólva elmondta: Magyarország határátkelőinél zökkenőmentes a ki- és belépés, de a teherforgalomban belépőoldalon Röszkénél 3, Tompánál 2 órás várakozással kell számolni, míg személyforgalomban ugyancsak a belépőoldalon Beregsuránynál kell 2 órát várakozni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Ezrével szenvednek a fogságunkban ilyen lények, mentsük meg őket

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Megindult a forint, de rossz irányba fordult

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra
