A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első az egészségügyet érinti. Az összevont szakellátás 160 millió forinthoz jutott. Az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alap pedig 4,8 milliárd forintot kapott a járvány elleni védekezés központi tartalékából.
A Modern Városok Program keretében, a soproni vásárcsarnok és környezetének felújítására 1,4 milliárd forint fordítható.
A kormány megítélése szerint a magyarországi kulturális turizmus részarányának növelését nagymértékben segíti, a ráckevei Savoyai kastély és környezetének komplex fejlesztése. Ezért jóváhagyta a "Barokk Fények Ráckevén" elnevezésű fejlesztési programot, amelynek előkészítésére 456 millió forint fordítható.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el