A közleményben emlékeztetnek: a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény alapján 2014. január 1-jétől bárki fordulhat panasszal, illetve közérdekű bejelentéssel az állami vagy a helyi önkormányzati szervhez. A közérdekű bejelentő kérheti, hogy személyes adatai kizárólag az alapvető jogok biztosa és hivatala számára legyenek hozzáférhetőek.
Ebben az esetben a bejelentő az alapvető jogok biztosának - most még fejlesztés alatt álló elkülönített elektronikus rendszerén - tehet majd közérdekű bejelentést, amelyet a hivatal úgy dolgoz fel, hogy a bejelentés ne tartalmazzon a közérdekű bejelentő azonosítását lehetővé tevő adatot. Az ombudsmani hivatal tájékoztatása szerint a közérdekű bejelentést ebben az anonimizált formában továbbítja az ügyben eljáró hatósághoz.
Az ombudsman emellett közvetlenül is vizsgálhatja a közérdekű bejelentések kezelésének gyakorlatát.
A panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény célja az állami szervek működésébe vetett közbizalom növelése, az állami működés jobbá tétele és a korrupció elleni hatékonyabb fellépés. A jogszabály a bejelentő védelmében meghatározza, hogy a panaszos vagy a bejelentő személyes adatai csak az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szervnek adhatók át, amennyiben a szerv a törvény alapján jogosult az adatok kezelésére, vagy ha az adatok továbbításához a panaszos vagy közérdekű bejelentő egyértelműen hozzájárult - írták a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Meghosszabbították az árrésstopot, munkacsoport harcol az ukránok ellen

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK

Ennyi lett volna? Nevetségesek a hozamok, lelépnek a befektetők a lakáspiacról

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Ijesztő gazdasági adatok: fordulóponthoz érkezett Magyarország?
