Csütörtöki döntésével további 5,462 milliárd forint elköltéséről döntött a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. Amint arról beszámoltunk, ezt megelőzően a tegnap megjelent, közel kétmilliárd forintról szóló döntések értelmében a tavalyi költségvetési maradványpénzek felhasználása mellett hozzányúlt a kabinet az idei rendkívüli tartalékokhoz is, jut pénz egyebek mellett például történelmi tévéfilmsorozat készítésének támogatására.
A felsőoktatási intézmények finanszírozási problémáinak kezeléséhez 4 milliárd forintot, a Nemzeti Olimpiai Központ beruházásának előkészítő feladataira 586,5 milliót, a Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. fejlesztéséhez 400 millió, a hajdúsámsoni állami köznevelés feltételeinek megteremtése érdekében pedig 475,4 milliót csoportosít át az Emberi Erőforrások Minisztériumához - derül ki a Magyar Közlöny friss számából.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot