A lapnak Császti Ferenc, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara ügyvezető alelnöke elmondta: a lista egyebek mellett tartalmazza az adós állampolgár vagy cég nevét, azonosító adatait, tartozásának jogcímét és összegét. A rendszer emellett információkat tartalmaz a hitelező kilétéről, valamint arról, hogy az eljárást melyik végrehajtó folytatta le, a végrehajtás mikor és milyen körülmények mellett fejeződött be.
A szakember szerint az adóslista - amely tíz évig őrzi az információkat - érdemi segítséget nyújthat a körbetartozás megfékezéséhez, a gazdasági viszonyok tisztulásához. A kamarai statisztikák alapján feltételezhető, hogy a végrehajtói adóslista néhány év leforgása alatt hatalmasra, többmilliósra duzzad majd, egy-egy esztendő ugyanis átlagosan nagyjából félmillió végrehajtást hoz.
A nyilvántartásból - törvényi felhatalmazás alapján - információhoz juthatnak egyes állami intézmények, a bíróságok és a nyomozó, bűnüldöző hatóságok. Emellett a kamarától többféle tanúsítvány is igényelhető. A köztestület igazolása szólhat például arról, hogy az adott polgár vagy vállalkozás nem szerepel az adósok között.
A magánszemélyek ügyeiről csak maguk az érintettek kérhetnek igazolást, más nem terjeszthet elő ilyen kérelmet. A gazdasági szereplők helyzete ugyanakkor némileg különbözik, esetükben ugyanis megfelelő hivatkozással megszerezhetők bizonyos információk.
Császti szerint a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak is megérheti kiváltani a kamarai tanúsítványt. A polgárok akár banki kölcsön felvételekor, támogatás vagy segély megszerzéséhez, esetleg nagyobb összegű szerződés megkötése előtt igazolhatják a hivatalos papírral, hogy az utóbbi időszakban nem folyt ellenük végrehajtás. Így lényegében bárki közokirattal bizonyíthatja, hogy kötelezettségeinek mindig eleget tesz, számláit, törlesztőrészleteit ki tudja fizetni.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban