Minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a harmadik évét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen a gyermekek közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek szükséges kérelmeznie.
Az Oktatási Hivatal levélben hívta fel az érintett szülők, gondviselők figyelmét a határidőkre, tudnivalókra. A kötelező felvételt biztosító óvodák listája és a körzethatárok elérhetők az OH honlapján. Adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást.
Kapcsolódó
Az óvodakezdés halasztását április 15-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja, a gyermek egy évig (annak az évnek augusztus 31-éig, amelyben negyedik évét betölti) menthető fel az óvodai foglalkozások alól.
A bölcsődék legkésőbb április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek - a jogszabályban meghatározott esetben - további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.
Jövő héten - április 21-22-én tartják az általános iskolai beiratkozást. Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik. A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek az erre vonatkozó, a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük