A BKV nosztalgiaflottájából május első szombatján forgalomba áll az 1993-as, két vezetőállású, fűtéssel felszerelt, csillámpadlós, fénycsöves világítású MUV (Modernizált UV) 3430-as. Az FVV „Bengáli” 1233-as pályaszámú villamosra is lehet regisztrálni.
A „Bengáli” típus első járművét 1961-ben építette meg a Fővárosi Villamos Vasút (FVV) főműhelye, saját tervek és koncepció alapján. A jármű a bengáli tigrisre utaló becenevet jellegzetes morgó hangja és lomha mozgása miatt kapta.
Várja utasait a 611-es és 1820-as pályaszámú, gyönyörűen felújított, favázas S járműtípus is.
A nosztalgiavillamosokra csak előzetesen regisztrált, 16 évnél idősebb utasok szállhatnak fel. A járművek – korukból és típusukból adódóan – nem akadálymentesítettek.
Három helyszínről indulnak a retró járatok
A nosztalgiavillamosok reggel 9 órakor indulnak három különböző helyszínről és az alábbi útvonalon haladnak majd:
- MUV 3430 jármű – 50 utassal – a Puskás Ferenc Stadiontól (1-es villamos megállónál lévő félreállóhely) indul és a Hungária, a Szépilona és a Budafok kocsiszínt érintve érkezik vissza a Puskás Ferenc Stadionhoz (1-es villamos Bécsi út irányú megállója) várhatóan 13:45 körül.
- FVV „Bengáli” 1233 jármű – 70 utassal – Újbuda-központtól (56A-61-es villamos megállónál lévő félreállóhely) indul és a Budafok, a Hungária és a Szépilona kocsiszínt érintve érkezik meg a Széll Kálmán térre (56/61-es villamos Déli pályaudvar irányú megállója) várhatóan 13:40 körül.
- S 611 és 1820 járművek – 15-15 utassal – a Széll Kálmán térről (56/61-es villamos megálló melletti félreállóhely) indulnak és a Szépilona, a Budafok és a Hungária kocsiszínt érintve érkeznek meg a Puskás Ferenc Stadionhoz (1-es villamos Bécsi út irányú megállója) várhatóan 13:20 körül.
A Színről színre program része a főváros Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára rendezett eseménysorozatának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki