Az Index Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szavaival indítja összeállítását:
A várakozásaink beigazolódtak, ahogy a kormányzat előzetesen jelezte, januárban tetőzött az infláció, februárban pedig már elindult egy mérséklődés
– fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, hogy szerinte az infláció mérséklődésének üteme egyre gyorsabbá válik, és év végére 9 százalék körüli szintre szorulhat vissza. Ezzel megerősítette Orbán Viktor miniszterelnök korábbi prognózisát, miszerint 2023 végére egy számjegyű lehet az infláció.
Horváth András, a Magyar Bankholding vezető elemzője szerint a következő hónapok inflációs hatásaiban nagy szerepet játszanak a bázishatások, továbbá az üzemanyagárak folyamatos csökkenése.
Az egyes élelmiszertermékekre bejelentett árcsökkentés miatt az infláció fokozatos, majd az év közepétől meredek mérséklődésére lehet számítani.
A lapnak nyilatkozó Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője arra mutatott rá, hogy az infláció nagyon enyhe csökkenése elkezdődött februárban Magyarországon, ami egyértelműen a bázishatásnak is köszönhető, és nagy valószínűséggel folytatódni fog a következő hónapokban. Felhívta a figyelmet, hogy az energiaárak emelkedése, ami pedig az európai inflációt felhajtó elsődleges faktor, megfordult:
A Brent olaj világpiaci ára és a holland tőzsdén jegyzett TTF gázkontraktus is a háború előtti szint alá esett vissza.
Bár az élemiszerár-emelkedésben még nem látszik egyértelmű fordulat a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, februárra vonatkozó inflációs adatai alapján, de a tetőzés itt is megtörténhetett. A forint szeptemberben látott rekordgyengeségéhez képest jelentősen erősödni tudott az euróval és a dollárral szemben is, ami csökkenti az importált inflációt, ugyanakkor a forint sebezhetősége miatt a trend könnyen változhat – jelezte az Equilor elemzője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)