A GSK gyógyszergyár készítményét ez idáig 132 országban regisztrálták, 2008-tól pedig már több mint 12 millió adag Cervarix oltóanyagot használtak fel különböző európai védőoltási programokban. A Belgiumban készített kétkomponensű Cervarix vakcina világszerte az egyik legmagasabb hatásfokú védelmet nyújtó készítmény a méhnyakrák ellen. A kizárólag nőknek kifejlesztett oltóanyag már 9 éves kortól alkalmazható, és 15 éves korig mindössze két oltással magas fokú védelmet alakít ki a méhnyakrák ellen - olvasható a gyártó közleményében.
A méhnyakrák-megelőző oltást első alkalommal azok a lányok kapják meg az iskolai kampányoltásban, akik betöltötték 12. életévüket, és az általános iskola 7. osztályát a 2014/2015-ös tanévben végzik. A program időzítése azért fontos, mert a védőoltás akkor a leghatásosabb, ha a lányok a szexuális életük megkezdése előtt megkapják, hiszen ekkor még szinte biztosan nem fertőzöttek HPV-vel, és az immunrendszerük is ekkor reagál legjobban a vakcinára.
Ahhoz, hogy a védettség kialakuljon, két oltás szükséges hat hónap különbséggel. A gyermekek beoltásához a szülőknek írásban kell nyilatkozniuk az iskolától kapott vagy az OTH honlapjáról letöltött nyomtatványon legkésőbb 2014. szeptember 15-éig.
Az első 40 ezer adag oltóanyag már a 2014. július 6-ai szállítási határidő előtt egy héttel megérkezett a vakcina terjesztését végző Hungaropharma Zrt.-hez, a következő 20 ezer darabos szállítmány pedig novemberben várható. Az első ütemben leszállított oltóanyagok akár 2016. február 29-éig is biztonságosan felhasználhatók.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói