A törvényjavaslat az alaptörvény szerint sarkalatosnak minősül, elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Az indokolás kiemeli: a javaslat célja, hogy a szerencsejáték-iparban az ismeretlen és gyakran kétes hátterű jelentkezőkkel szemben - egy új eljárás biztosításával - az állam értékelni tudja egy korábbi szereplő megbízhatóságát, valamint addig tanúsított jogkövető magatartását, ugyanakkor ezen eljárás során a mindenkori minimum koncessziós díjnál lényegesen magasabb összegű koncessziós díj kerül megállapításra.
A két fideszes képviselő, Puskás Imre és Ékes József által jegyzett törvényjavaslat meghatározza a "megbízható szerencsejáték-szervező" fogalmát, és a nemzeti vagyonról szóló törvény, a koncessziós törvény, valamint a szerencsejáték-törvény vonatkozó részeinek módosításával megteremti azt a lehetőséget, hogy az ágazati miniszter pályázati eljárás mellőzésével is köthessen koncessziós szerződést. Ebben az esetben a koncessziós díj nem lehet kevesebb a mindenkori minimum koncessziós díj kétszeresénél.
Az indítvány szerint az minősülhet megbízható szerencsejáték-szervezőnek, aki a törvényi feltételek mindegyikét együttesen teljesíti.
Megbízható szerencsejáték-szervező a módosító javaslat szerint az a szerencsejáték-szervező, valamint annak többségi tulajdonosa, amely a nemzeti vagyonról szóló törvény szerinti átlátható szervezet, és valamennyi közteherre vonatkozó bevallási- és fizetési kötelezettségének eleget tett, és egyszer sem esett harminc napot meghaladó késedelembe, és legalább 10 éve folytat szerencsejáték szervező tevékenységet Magyarországon. További feltétel, hogy egyik bankszámláján sem volt azonnali beszedési megbízás az adóhatóság részéről, illetve működése során nem indult ellene végrehajtási eljárás. A működésével összefüggésben nem történt olyan jogsértés, amely miatt esetenként ötmillió forint összeget meghaladó bírsággal sújtották volna. A megbízható szerencsejáték-szervező a játékosok személyazonosságának megállapítására, valamint az ahhoz kapcsolódó adatkezelésre vonatkozó szabályokat maradéktalanul betartotta, amennyiben ilyen kötelezettség terhelte - áll a javaslatban.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót