Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) járványügyi főosztályvezetője kifejtette, a járvány magyarországi kitörésének több okból is rendkívül alacsony a valószínűsége. Egyfelől maga a vírus eleve nagyon sérülékeny, egy sima szappanos kézmosástól elpusztul, azaz az európai higiénés viszonyok között nem tud terjedni. Másfelől nincs közvetlen repülőjárat Magyarországra a járvánnyal sújtott országokból, és nem is célország Magyarország az abból a térségből érkező utazóknak.
Az Ebola a fertőzőtt állatok fogyasztásával is terjed, azonban sem a szárított denevér, sem a majomhús nem tartozik a magyarok által kedvelt táplálékok közé - tette hozzá. Az európaitól eltérő kulturális szokások egyszerűen gátat szabnak a betegség terjedésének. Ezenfelül turistaként nehéz eljutni a járvánnyal sújtott térségekbe, amelyeket a hatóságok körülzártak.
Kovács Attila hozzátette, a kommunikáció mindazonáltal folyamatos az EU egészségügyi hatóságaival, a koordináció és a felkészülés uniós jogszabályok alapján zajlik. Az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC) becslése szerint egyébként a vírus behurcolásának mind az európai, mind a magyarországi kockázata csekély.
A reptér is felkészült
Az átszálló utasokkal történő másodlagos behurcolás felfedezésére és a helyzet kezelésére a Liszt Ferenc repülőtér teljes körűen felkészült, rendelkeznek jóváhagyott tervekkel, védőeszközökkel, felkészített szakemberekkel és megfelelő hellyel - hangsúlyozta Kovács Attila. A László Kórházban ma szimulációs gyakorlatot tartottak egy esetleges vészhelyzet kezelésére. Mindemellett a régióban egyedülálló a nemzeti biztonsági laboratóriumunk diagnosztikai kapacitása is. Kovács Attila szerint a régióban megjelenő gyanús eseteket is itt fogják diagnosztizálni.
A fertőzés testnedvekkel való érintkezéssel, szexuális úton, és táplálékkal terjed, fertőzőképessége nagyobb mint az HIV vírusé. Lappangási idő 12-21 nap, a tünetek megjelenésig a vírus nem fertőz.
Arra a kérdésre, hogy a helyszínen dolgozó orvosok hogyan kaphatták el a betegséget, Ócsai Lajos elmondta, valószínűleg nem tartották be a biztonsági előírásokat, a megfelelő védőfelszereléssel ugyanis teljesen kivédhető a megfertőződés. A klimatikus viszonyok, a 80 százalékos páratartalom és 40 fokos hőmérséklet miatt azonban a megfelelő védőruha viselése eléggé megterhelő.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket