A Turisztikai Innovációs Marketing Együttműködési Alapprogram (TIMEA) elnevezésű projekt 2,4 milliárd forint magyar költségvetési forrásból és az Európai Unió 8,350 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásából valósul meg.
A Turisztikai Ügynökség az uniós társfinanszírozású Nemzeti turisztikai marketing és keresletösztönző program felhívására nyújtotta be pályázatát, amelynek fő tartalmi elemei 85 százalékban nemzetközi, 15 százalékban pedig belföldi marketingtevékenységre terjednek ki.
A projekt várható eredményei között példaként említették az új piacok elérését, szemléletformálást a vállalkozások körében, valamint szakmai hozzájárulást a szolgáltatások minőségének emeléséhez. A program reményeik szerint segíti a magyarországi vendégforgalom, illetve az abból származó bevételek növekedését, a külföldi turisták magyarországi tartózkodásának meghosszabbítását, ezáltal növelve az országon belüli fogyasztásuk mértékét.
A nemzetközi marketingtevékenység három szintű kommunikációs keretrendszerének alapja az ország ismertségének növelését célzó imázskampány. Amellett, hogy a program innovatív eszközök segítségével mutatja be az ország stratégiai turisztikai termékeit, kiemelt figyelmet fordít az orvosi, a szenior és az akadálymentes turizmus fejlesztésére és népszerűsítésére.
A küldő piacokon mindez döntően a lakosságot közvetlenül elérő médiakommunikáció formájában jelenik meg. A kampányok kiegészülnek helyi akciókkal, Magyarország turisztikai kínálatát külföldön attraktív módon bemutató szakmai rendezvényekkel, workshopokkal, ahol a magyar turisztikai vállalkozások is bemutatkozhatnak a nemzetközi porondon.
A projektnek része továbbá több információtechnológiai, informatikai fejlesztés is. Ezek a mintegy 32 ezer turisztikai szolgáltatást magában foglaló Nemzeti Turisztikai Adatbázis minél szélesebb körű hozzáférhetővé tételét, szolgáltatásainak, különösen a külföldi turisták tájékozódását támogató webes megoldások, interaktív alkalmazások bővítését és akadálymentesítését célozzák - tette közzé az MTI a közleményt.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük