A kormány megtárgyalta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) jelentését a családok helyzetéről - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kományinfón. Jelenleg évi 93 ezer gyerek születik, ezt a számot lényegesen - 30 ezer fővel - emelni akarják. A részletekről a közeljövőben tesz majd bejelentéseket Orbán Viktor miniszterelnök - mondta a miniszter.
A cél az lenne, hogy megállítsák a társadalom öregedését. Új intézkedéseket terveznek, ezek bevezetéséről hónapokon belül - tehát még a választások előtt - dönthetnek.
A kormány elfogadta a Zrínyi 2026 fedőnevű haderőreformot, amire Simicskó István honvédelmi miniszter már hónapok óta elfogadott programként hivatkozott. A haderőreform célja, hogy Magyarország önállóan - szövetségesei nélkül is - képes legyen határait megvédeni - mondta Lázár.
A honvédség 2018-as költségvetése a GDP 1 százalékára, 400 milliárd forintra rúg, amit 2024-ig a GDP 2 százalékára emelnek, ez 1000-1100 milliárdos éves kiadást jelent.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön