Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a fideszes Bánki Erik több cégben is érdekelt: családi vállalkozásai között van, amelyik kommunikációval, illetve marketing tanácsadással foglalkozik, és van, amelyik mezőgazdasággal.
A képviselő 2016-os vagyonnyilatkozatában még csak 3, összesen 42 hektárnyi szántót tüntetett fel a tulajdonában. Egy évvel később azonban már 9 szántója volt, több mint 190 hektáron. A szerzés évéhez azonban 2016-ot írt, ezt később javította. Mind a 9 helyen.
Kapcsolódó
A politikus azt nyilatkozta a Hír Tv-nek, hogy véletlenül elcsúszott egy sort a vagyonnyilatkozata kitöltésénél.
Az elmúlt fél évben pedig további 6 szántót is vett a képviselő Villányban és környékén. Bánki Erik őstermelőként szűk fél év alatt több mint 10 millió forintot keresett.
Bánki Erik nevén egyébként lakóingatlanként mindössze egy 47 négyzetméteres ürömi lakás tulajdonjogának egyötöde szerepel.
A kép forrása: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki