Kedden derült, napos, száraz idő várható. Szerdán a fátyol- és kevés gomolyfelhő mellett sok napsütésre számíthatunk, csapadék nem lesz. Ma az északkeleti, keleti, holnap a délkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben kissé hűvösebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 27 és 32 között valószínű.
Csütörtökön kezdetben magasszintű felhőzet szűrheti a napsütés, majd a déli óráktól egyre többfelé megnövekszik a gomolyfelhőzet, és szórványosan zápor, zivatar is várható, eleinte főleg nyugaton és északon, majd másutt is. A szél északira, északkeletire fordul, délutántól sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatar térségében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.
Pénteken az ország középső részén délelőtt, másutt már reggelre csökken a felhőzet, nagy területen kiderül az ég, és ezt követően napos idő alakul ki kevés gomolyfelhővel. Csapadék napközben már nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet élénk vagy erős lökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható, de a szélvédett, derült északi tájakon hidegebb valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul - írják a meteorológusok.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el