Szerdára virradó éjszaka észak felől megvastagszik a felhőzet, és hajnalban az északi, északkeleti tájakon már kisebb eső is valószínű. Jobbára gyenge, vagy mérsékelt lesz a légmozgás, de hajnalban a Dunántúli-középhegység térségében megélénkülhet az északnyugati, északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 7 és 11 fok között várható, de az eleinte kevésbé felhős, hidegre érzékeny vidékeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek.
Szerdán a déli órákig jobbára zárt lesz a felhőtakaró, és többfelé számíthatunk - többnyire gyenge intenzitású - esőre, záporra. Később csökken a csapadékhajlam, és lassan, fokozatosan megkezdődik észak felől a felhőzet szakadozása, de határozottabb felhőzetcsökkenés a késő délutáni, esti óráktól várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, holnap főként az Észak-Dunántúlon erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12 és 18 fok között valószínű.
Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő valószínű. A napsütést a délutáni órákban több gomolyfelhő zavarhatja, illetve elkezd megnövekedni, megvastagodni a magasszintű felhőzet is, de csapadék nem valószínű. Hajnalban pára- és ködfoltok előfordulhatnak. A délire, délnyugatira forduló szél a délutáni óráktól egyre többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4, 10 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken akár gyenge fagy is előfordulhat! A csúcshőmérséklet 16, 22 fok között várható - írják a meteorológusok.
Pénteken eleinte sok magasszintű felhő valószínű, mely a nap folyamán fokozatosan szakadozik, csökken. Ugyanakkor az ország nagy részén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Néhány órás napsütés mindenütt valószínű, azonban a délnyugati tájakon kevesebb lehet a felhő, arrafelé inkább napos idő lesz a jellemző. Estétől mindenütt jelentősen csökken a felhőzet. Záporok elsősorban északkeleten alakulhatnak ki helyenként. A kezdetben déli, délnyugati, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szelet nagy területen kísérhetik erős, utóbbit az északi, északkeleti országrészben helyenként viharos lökések is, ugyanakkor a délnyugati határ közelében gyenge vagy mérsékelt maradhat a légmozgás. Estére mindenütt csillapodik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14 fok között alakul. A maximum-hőmérséklet 17, 24 fok között valószínű.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)