Jelenleg is zajlanak a vizsgálatok azzal kapcsolatban, hogyan lehetne Magyarországon megvalósítani a nonprofit közszolgáltatást - válaszolta Oláh Lajos országgyűlési képviselő írásos kérdésére Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, aki szerint csak ezek lefolytatása után lehet a részletekről beszélni.
A kabinet egyrészt abból indul ki, hogy a jelenlegi gazdasági válság idején szinte mindennapos gondot jelent a háztartásokban élő emberek többségének a közműszámlák kiegyenlítése. Másrészt a közszolgáltatást nyújtó cégek jelentős profitra tesznek szert. A kormány szerint azt kell elérni, hogy a közszolgáltatásokat végző cégek az országban megtermelt profitjukat a magyar gazdaságba forgassák vissza, támogatva ezáltal a hazai munkahelyek védelmét és segítve a gazdaság növekedését.
A vizsgálataink során arra törekszünk, hogy minél több lehetőséget figyelembe vegyünk annak érdekében, hogy a közüzemi szolgáltatás biztosításánál a lakosságnak a lehető legkisebb terhet kelljen vállalnia úgy, hogy az ellátás színvonala nem csökken - fogalmazott a miniszter, aki hozzátette: bármilyen megoldási javaslat is születik, azzal szemben a legfontosabb elvárás, hogy az európai közösségi jogi keretek között magasabb életszínvonal eléréséhez segítsük a magyar állampolgárokat.
Energetika
Merre halad a globális energetika? Hogyan illeszkedik a magyar gazdaság- és energiapolitika a nemzetközi tendenciákba?
Energetikai konferencia a Napi Gazdaság szervezésében 2012. szeptember 20-án Átalakuló energiapiac 2012 címmel.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban