Mint írta, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn 39 helyszínen tartott házkutatást, köztük a határátkelőhely épületében is.
A nyomozás adatai szerint a záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő rendőrök rendszeresen kértek és fogadtak el a Magyarország területéről kilépő, illetve belépő külföldi állampolgároktól jogtalan előnyt, elsősorban pénzt, alkalmanként 20-100 euró közötti értékben.
Az utasok az útlevélben helyezték el a pénzt és úgy adták át a fülkében lévő határrendészeknek, akik azt az okmányból kivéve az alsónadrágjukban, a nők a melltartójukban rejtették el. A határrendészek alkalmanként kötelességüket is megszegték, a vonatkozó szabályoktól eltérően léptettek be, illetve léptettek ki külföldi állampolgárokat - tudatta a főügyész.
A tájékoztatás szerint a hétfői akció során egy útlevélkezelőt tetten értek, az alsónadrágjában 950 eurót találtak. A házkutatások során több millió forintot és több ezer eurót foglaltak le az ügyészek.
A Központi Nyomozó Főügyészség 30 rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként, közülük többen beismerő vallomást tettek, végül összesen 21 rendőrt vettek őrizetbe, az ő előzetes letartóztatásuk indítványozásáról az ügyészség kedden dönt. A tájékoztatás szerint a főügyészség kedden is folytat eljárási cselekményeket, amelyek eredményéről a későbbiekben adnak tájékoztatást
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta