Augusztusban mintegy 33 ezer kisgyermekes munkavállaló után vették igénybe az adókedvezményt - közölte az NGM.
Az a vállalkozás, amelyik anyasági ellátásban (gyed, gyes, gyet) részesülő, vagy korábban részesült kismamát vagy kispapát alkalmaz, a foglalkoztatás első két évében 23 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 11 000 forintot spórolhat havonta. Három- vagy többgyermekes munkavállalónál a kedvezmény öt évig vehető igénybe, az első három évben 23 500 forinttal az utolsó két évben 11 000 forinttal kevesebb közterhet kell fizetnie a munkáltatónak az államkasszába.
A kedvezmény igénybevételéhez mindössze egy igazolás kell, amelyet a munkavállaló kérelmére a járási kormányhivatal, a fővárosban a kerületi kormányhivatal állít ki. A vállalkozó havi adó- és járulékbevallásban tudja érvényesíteni a közteher-kedvezményt.
Míg az adókedvezményt biztosító munkahelyvédelmi akció a kisgyermekesek foglalkoztatását, addig a kormány egy másik intézkedésével azokat a szülőket segíti, akik három évesnél kisebb gyermekükről gondoskodnak a munka mellett. Az úgynevezett gyed extra biztosítja, hogy a gyed folyósítása mellett is lehessen korlátlanul munkát végezni anélkül, hogy a jogosult az ellátástól elessen.
Ennek megfelelően, ha a bérszámfejtőnek feltűnik, hogy van gyed extrában részesülő munkavállaló, érdemes megnéznie, hogy a cég az adókedvezményeket igénybe veszi-e utána.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot