A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. már 2016-ban is 4 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre és ez a szám 2017-ben eléri a 8 milliárd forintot - adta hírül a cég. A kevesebbet keresők kapták a legnagyobb emelést, de a magasabb jövedelműek fizetése is jelentősen emelkedett.
"A bérfeszültség elkerülése érdekében kiemelt figyelmet fordítottak a középvezetők bérének emelésére is. Fontos aláhúzni, hogy a kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon 13. havi juttatást is biztosítunk dolgozóink részére a novemberi fizetésekkel egy időben, 2018-ban pedig folytatódnak a bérfejlesztések, ugyanis a jövő év tervezése jelenleg is zajlik" - idézi a közlemény Maczelka Márkot, a Spar kommunikációs vezetőjét.
Kapcsolódó
A 13. havi jövedelem mellett a dolgozók jelenleg 10 százalékos vásárlási kedvezményt is kapnak a dolgozói kártya használatával. A vállalat pedig idén is kínál prémiumot a pénztárosainak. Ennek maximális mértéke havonta 20 ezer forint lehet.
A társaság valamennyi dolgozója, közel 13 ezer munkavállaló 2017-ben is évi 100 ezer forintnyi készpénzes, béren kívüli juttatásban részesül. A vállalatnál több mint 5 éve dolgozó munkatársak pedig további - éves szinten - 40 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kapnak, mégpedig SZÉP-kártyán. (Auchan, Tesco, CBA és társaik - hatalmas változás készül)
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ