A környező országok közül a magyar mellett egyedül a cseh autópiac úszta meg 30 százalékosnál kisebb mértékű visszaeséssel a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett gazdasági leállást. Míg a legtöbb régiós országban (Románia, Szlovénia, Szerbia, Szlovákia, Lengyelország és Ausztria) 31 és 36 százalék között alakult az értékesített új autó számának a csökkenése, Horvátországban ez az érték elérte az 54,4 százalékot.
Uniós összevetésben is kiemelkedően jónak számítanak a magyar autópiaci adatok. Az európai autógyártók szakmai képviselete, az ACEA által közölt adatok szerint a közösségben mindössze két államban, Finnországban (-21,4%) és Svédországban (-25,1%) volt kisebb a csökkenés a magyar értéknél. A négy legnagyobb uniós autópiac közül a spanyol szenvedte el a legnagyobb, 50,9 százalékos zuhanást, Olaszországban 46,1 százalékos, Franciaországban 38,6 százalékos, míg Németországban 34,5 százalékos volt a visszaesés mértéke.
Hatékonyan kezelték az első hullámot
"A piacok eltérő alakulását számos tényező együttesen befolyásolta a gazdaság általános helyzetétől kezdve a kormányzat konkrét korlátozó intézkedésein keresztül a lakosság és a vállalatok körében kiváltott reakciókig" - magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója
Hozzáfűzte: "Bár a korlátozások bevezetése gyakorlatilag egy időben történt, azok szigorúsága országról országra változott. Az adatok tükrében a magyar piac a járvány első hullámát relatíve hatékonyan volt képes kezelni." Az újranyitást követő első teljes hónap adatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a fogyasztói kereslet újbóli élénkülése tekintetében Magyarország csupán a középmezőnyben helyezkedik el. A júniusi újautó-eladási adatok szerint az itthoni forgalom továbbra is 23,7 százalékos elmaradásban van 2019 júniusához képest. Eközben számos régiós országban tapasztalható a kereslet intenzívebb visszatérése: míg Lengyelországban és Szlovákiában 20 százalék körülire, Ausztriában pedig 18 százalékosra csökkent az elmaradás az egy évvel korábbi szintekhez, addig Szlovéniában és Csehországban már csak 5-6 százalékkal helyeztek kevesebb új autót forgalomba 2019 júniusához képest.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük