A megalapozott gyanú szerint három férfi koordinálta azt a számlagyárat, amely nagyüzemben készítette a valótlan dokumentumokat. A jellemzően reklámtevékenységről szóló fiktív számlák áfatartalmával különböző cégek csökkentették fizetendő adójukat. A bűncselekmény megvalósításában részt vett a bűnszervezet egyik vezetőjének felesége és sógora is, de egy testvérpár cége is fogadott be hamis iratokat - közölte a NAV.
A hivatal pénzügyi nyomozói, járőrei és információtechnológiai munkatársai mintegy harminc helyszínen foglalták le a bizonyítékokat, mentették le az adatokat és állították elő a gyanúsítottakat. Az akciót segítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya is, mivel a bűnszervezet egyik vezetőjénél engedéllyel tartott vadászfegyverek is voltak. Miközben a helyszíni intézkedések javában zajlottak a bűnszervezet harmadik irányítója Romániából hazaindult, így őt a pénzügyőrök az autópályán kapcsolták le.
A számlák alapján közel hétszázmillió forint áfát helyeztek jogosulatlanul levonásba, melynek megtérülésére a NAV pénzügyi nyomozói ingatlanokat, bankszámlákat, járműveket és törzsbetétet vettek zár alá. A bűnszervezet három vezetőjét és nyolc társukat őrizetbe vették, valamint még további négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki. A bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás esetén akár húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
Fotó forrása: Katona Vanda/Napi.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem