Először az élelmiszeripari beruházási pályázatok első szakaszát bírálták el, az eredményekről pedig már részben el is kezdődött a gazdálkodók értesítése - mondta Kis Miklós Zsolt.
A kertészethez köthető pályázatok értékelése is a végéhez közeledik, így augusztusban az ügyfélkapun keresztül azok értesítése is megkezdődik, akik hűtőházak, gombaházak, fóliaházak létesítésére, illetve ültetvénytelepítésre pályáztak. (Nagy pofon vár magyar mezőgazdaságra.)
Kapcsolódó
Jövő márciusig a több százmilliárd forintnyi mezőgazdasági beruházási pályázat odaítéléséről folyamatosan kapnak majd tájékoztatást az érintettek - írja az MTI.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit