Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea sem kér a magyar sertéshúsból, miután Heves megyében egy vaddisznó teteméből kimutatták az afrikai sertéspestis egyik törzsét. A hordozó állatot a Göngyös-Göngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területén találták. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ezért tizenhárom környező települést sorolt a különösen ellenőrzött kategóriába.
Az öt ország kiesése érzékenyen érinti a magyarországi húsfeldolgozókat, mivel az elmúlt években Japán lett az egyik fő felvásárlója a magyar sertéshúsnak, onnan származott az árbevételük negyede, 76,2 millió euró, Tajvan és Dél-Korea a hatodik, illetve a tizenegyedik helyen áll ebben a rangsorban - írja a lap.
Mindegyik állam egész országra vonatkozó kitiltást rendelt el, így bár hiába egy esetről van szó, nem csak a feltárt fertőzés környéki régióra alkalmazták. Egyelőre úgy fest, csak Szingapúrral van esély megegyezni a tiltás részleges korlátozásáról.
Fontos tudni, hogy az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, viszont az állatállományban komoly károkat tehet. A betegség nagyon ragályos, ezért óvatosak a felügyelő hatóságok és az országok szakvezetései az importálással.
A fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is